8. Repülünk

Sehun

- Ha el akarod érni a járatot, akkor kelj fel - ébresztett anyám hajnali háromkor. Más esetben hisztiznék, mint egy hülye, hogy hagyjon békén, de ez más volt.

Pillanatok alatt ugrottam ki az ágyból és estem pofára a takarómban, amibe beleakadt a lábam. Két másodperc szitkozódás után futottam a fürdőbe egy gyors zuhanyzást elvégezni. Az öltözködést sem vittem túlzásba, felkaptam egy zöld farmert, egy kék pólót rá egy citromsárga pulóvert, és kész is voltam. Felkaptam a cuccom és száguldoztam a konyhába reggelizni, hogy utána felrántottam a cipőm és kabátom, menjek a taxihoz.

Meglepően gyorsan elkészültem, a taxisofőr meg már várt. Az otthoniaktól a szokásos módon búcsúztam el. Intettem nekik. Nem igazán voltam jóban a családommal. Apám azt akarta, hogy én is tanár legyek, mint ő, anya pedig inkább lányt szeretett volna, így mind a kettő csak elviselt. Én ezt nagyon jól tudtam, így ugyanezt tettem velük. Igazából az volt az életcélom, hogy amint találok valami munkát, lelécelek. Mondjuk, lett volna a srácokkal egy helyes kis lakásunk. Ott laktam volna én, Kai, Baekhyun, Suho meg Chanyeol. Jinki biztos nem jött volna, ő magányos farkas, meg szerintem az elejétől fogva utálta az egész bagázst, csak Kait nem. Kyungsoo-t meg csak én kedveltem, ezért nem hiszem, hogy a többiek örültek volna ennek. Mindenesetre a terv befuccsolt. Kai meghalt, Baek meg kimutatta a foga fehérjét a csapat többi tagjával együtt.

- A reptérre, kérem - adtam meg az útirányt, majd elhelyezkedtem hátul. Mivel messzebb lakom Aronéknál, ezért nekem tíz- tizenöt perccel hosszabb volt az út. Ezt az időt arra szántam, hogy bedugtam a fülem és aludtam még egy kicsit.

- Megjöttünk - állt meg a sofőr. Kifizettem neki az utat, majd kipakolva az autóból a bejáratot vettem célba, ahova a többiek is akkor értek oda.

Ezt elsősorban onnan tudtam, hogy végigfutott rajtam a hideg egy pillanatra. Valamiért Aron közelében mindig megfagytam, sőt, néha még ki is rázott a hideg pár másodpercre.

- Na, legalább nem kell keresnünk - a nyomozó felém biccentett. Még csak nem is köszönt.

- Igen, igyekeztem - válaszoltam mosolyogva, ami nem volt könnyű.

- Helyes - Aron ezzel le is tudta a fogadtatásomat. Besietett becsekkolni, nyomában a bandával, akik egyesével köszöntek.

- Szevasz - intett Jinki. Hát, legalább valaki biztosan örült nekem. Ja, meg a gyerek is.

- Megyek Egyiptomba - vigyorgott a képembe, majd szaladt is Kopó mellé. Jól tette. Aron olyan gyilkos pillantást vetett rá, hogy még én is megijedtem.

- Azt hittem, hogy már itt fogsz ácsorogni este tíztől. Amúgy, jó a szerelésed.

- Kösz, suliba nem húznám fel - röhögtem vele együtt.

- Hát ez legalább nem fekete meg fehér, azt már nagyon untam rajtad - fintorodott el.

- Na szépen vagyunk, ezt mondhattad volna - forgattam meg a szemeim.

- Most mondtad, hogy nem húznád fel ezeket - emlékeztetett a mondatomra.

- Hát, együtt nem is.

- Helyes. Úgy nézel ki, mint egy spenóttal telibehányt ukrán zászló. Legalább a pólódat tűrd be.

Elröhögtem magam. Nagyon ritkán nevettem újabban, de ez a poén nagyon jó volt. Jongin is benyögött volna egy ilyet. Ha még élne.

- Srácok, hozzátok a bőröndöket - intett Taemin a kasszától, mi meg már rohantunk is. Nagyon reméltem, hogy Jongin látja valahogyan az igyekezetemet. Látja, hogy mennyire sajnálom, és megbocsájt nekem. Habár nem az a fajta, akinek könnyen el lehet nyerni a bocsánatát. Az egyetem első napjaiban beszólt neki egy gazdag srác, hogy milyen béna autóval jár. Hát én azért nem vetettem meg az Audikat sem. Jongin flegmán odament hozzá, és közölte, hogy nem akart egyből a Porscheval jönni. A gyerek nem hitt neki, szekálta tovább egész nap. Másnap Kai megjelent az említett autóval, ami abban az évben jelent meg. Egyből jöttek a bocsánatkérések, de ő a haláláig nem bocsájtott meg.

Félek, hogy én sem fogom elérni nála, és csak felesleges lesz minden, de akkor is meg kell próbálnom. Még abban reménykedtem, hogy ő ebből az egészből semmit nem tudott. Túl naiv volt, és nem hiszem, hogy rájött arra, mit csinált Baekhyun meg a csapata... meg én...

Talán Jinki figyelmeztette, de még ezt se tartottam valószínűnek. Nem volt az a típus, aki tönkreteszi más emberek barátságát. Szóval, szerintem Kai nem is tudott az egészről, hacsak nem létezik a szelleme, aki követ minket. Ami kizárt. Szellemek nem léteznek. Meg zombik, vámpírok, vérfarkasok és egyéb ilyen lények sem.

- Te nagyon elvagy magadban - lökött meg Jonghyun.

- Csak azon gondolkoztam, hogy Kai tud-e arról, mit tettünk vele - motyogtam a cipőm orrát bámulva.

- Biztos vagyok benne - adott olyan választ, amit nem szerettem volna hallani. Ő szellemész volt, és elvileg neki sem jött Jongin.

- Ja, itt áll mögöttem kétlépésnyire, és hallgatózik - röhögtem el magam. Jonghyun mögém nézett, majd körbe.

- Nem, ott áll a hirdetőtábla előtt. - mondta full komoly arccal. - Csak vicceltem - röhögte el magát.

- Nagyon vicces vagy - sóhajtottam. Jonghyun elvigyorodott, majd sokkal komolyabban a szemeimbe nézett.

- Egyszer már találkoztam veled, meg a csapatoddal. Volt valamelyikőtökben valami furcsa. Már tudom, hogy te voltál az. Valami zavargás van a lelkedben - mondta. Oké, nagyon ijesztő volt. Kirázott tőle a hideg.

- Igen, tudom, de Kim Yerim nem tudott eljönni - jelentette ki Aron, mire odakaptam a fejem. Ő alapból nem is jött volna.

- Akkor visszakaphatják a jegy árát, így ülhet oda valaki más is - a hölgy éppen készítette volna elő a pénzt, de a nyomozó közbeszólt.

- Nekem nem kell vissza a pénz, mert alapból nem is én fizetem. És jobban érezném magam, ha nem ülne egy vadidegen mellettem.

- Uram...

- Maga csak ne uramozzon! Fel kell készülnöm egy komoly ügyre Kopóval - biccentett a hátrább ácsorgó Taemin felé. Ekkor szerintem megvilágosodott a nő is.

- Elnézést, így minden világos. Nem gondoltam, hogy rendőrségi ügyről van szó - hajlongott szegény. Ennyi erőből magángéppel is mehettünk volna, de lényegtelen.

- Nem biztonságos mindenről tudni - mosolyodott el Aron. Soha nem láttam még ilyen... hát kedvesen mosolyogni.

- Persze, megértem - a nő kiadta a jegyeket - akkor jó utat.

- Köszönjük! - Aron elsietett a kasszától a jegyekkel - Jong...hyun! Indulunk! - kiáltott hátra a hirdetőtáblához. Értetlenül bámultam a mellettem álló Jonghyunra. Egyébként nagyon sokan mentek Egyiptomba, ami azért meglepő volt. Immáron csak a kispoggyászok voltak nálunk, semmi más. Aron kiosztotta mindenki jegyét.

- Igyekezzen mindenki úgy átjutni a kapun, hogy nem csipog be, vagy nem érzékel paranormális jelenségeket - fordult meg Kopó menet közben. Összeráncoltam a homlokom, majd Jonghyunra pillantottam.

- Te paranormálisnak számítasz? - kérdeztem. Fáradtan elmosolyodott.

- Nem. De volt már olyan, hogy megfeledkeztem egy megidézett lényről, és mindenhova cibáltam magammal, ő meg nem mert szólni. Csak utána nem tudtam megidézni másik szellemeket, így eszembe jutott, hogy azt a csajt nem kellene látnom, holott nagyon is jól láttam.

- Nem lehet, hogy Jongint azért nem tudtad megidézni, mert volt egy szellemed? - csillantak fel a szemeim. Közben átmentünk a kapun.

- Nem hiszem, arról azért tudnék. Tudod, kevés olyan szellem van, aki itt maradhat. Azok is csak azért, mert vagy nem mehetnek sehova, vagy ide vannak kötve egy emlék, vagy személy által - próbálta elmagyarázni a dolgok menetét.

- Ahaaa. - Na ez nekem magas volt, de csak azért sem mutattam ki.

- Nem érted, mi? - nevetett fel, miközben sétáltunk. Nagyon örültem, hogy nem utasított el, úgy, mint Kwak Aron. Nem is ismert, de utált.

- De - vágtam rá azonnal. Jonghyun mosolyogva megrázta a fejét.

- Tudod, tudom a hangsúlyod alapján megformálni a véleményed. Csakúgy, mint a nyomozók. Nem mellesleg, én látom a szellemed. Látom, hogy milyen érzéseid vannak, miket tudsz, és miket nem. Sőt, ha nagyon akarok, akkor mindent kiszedek belőled a tudtod nélkül.

- Elnézést, ebben illegális anyag van - az egyik férfi elvette Jonghyun bőröndjét. Értetlenül néztem rá.

- Tudom - Kopó azonnal odaugrott - azok az enyémek. Azonosításra viszem Egyiptomba. És nem illegális. Az teafű.

- Ja, meg kokain.

- Ahhoz hasonló anyag - vágta rá a nyomozó.

- Mi maga, kémikus professzor? - vonta kérdőre a pasas. Közben már Aron is ott volt.

- Nem. Ő Lee Taemin, Korea legjobb magánnyomozója, én pedig Mr. Kwak Aron vagyok, Amerika legjobbja - mutatta a papírját rezzenéstelen arccal. - Egy fontos ügy miatt hívtak minket Egyiptomba, ha nem hiszi, hívja fel Kim Minseokot - nézett hűvösen Aron. Na, ezért nem mernek vele ujjat húzni.

- Ez akkor is illegális - kötözködött tovább a férfi. Ez zsákutca volt, és hallottam magam mellett Jonghyun szitkozódását. Mondjuk, nem értettem semmit, de valamit nagyon morgott. Igazából sejtettem, hogy nem drogos volt, csak néha kellett neki a szellemkedéshez valami.

- Valóban? Az talán nem illegális, hogy lefizette a rendőrt, aki gyorshajtásért meg akarta magát büntetni? Vagy az, hogy csalja a feleségét? - válaszolt hűvösen Mr. Kwak. A férfi pislogott párat, majd szó nélkül átnyújtotta a bőröndöt. Kopó leemelte, majd húzni kezdte maga után.

- Kösz, srácok. Ha megtudja, hogy médium vagyok, akkor letartóztat - Jonghyun átvette a saját holmiját, és húzni kezdte. Oké, én értem, hogy Aron egy profi volt, de ez azért több volt a soknál.

- Aron, ezeket honnan tudtad? - kérdeztem. A nyomozó unottan rám pillantott.

- Szakmai ártalom.

- Azért ez durva - mondtam eltátott szájjal.

Belegondolva, hogy majdnem fél napot repüléssel kell töltenem, teljesen elvette az életkedvem. Mondjuk a nagy részét tuti alvással fogom tölteni, de akkor is.

- Jobb, ha hozzászoksz, hogy ez a banda egy kicsit fura - csapott vállon Jinki.

- Én próbálkozom - sóhajtottam Aron hátát nézve. Ő volt legfurább.

Nem mellesleg a leggonoszabb is.

- Amerikai, mit vársz? - nevetett Jonghyun. Nos, szerintem ez annyira nem volt vicces, de valami igazat adtam neki.

- Jól van. Négy óra van. Ötkor repülünk, fél ötkor nyitják meg a kapukat. Fél óra szabad program mindenkinek. Én például eszem valamit - Aron megállt előttünk, és csak mondta a szöveget. Ismét eltátottam a számat. Hogyan tudott ez enni repülés előtt?

- Rendben. Akkor fél ötkor az F kapunál - biccentett Eli is, majd leült olvasni. Aron a büfékhez ment, Taemin a bevásárló-központba, Jinki az egyik automatánál vett gumicukrot, Key a mosdóba sietett, Jonghyun az egyik széken ücsörgött, Jungkook pedig a vállán aludt. Csak nekem nem volt ötletem, hogy mit csináljak.

Végül elsétáltam a büféhez, és vettem magamnak egy üveg vizet, mert teljesen kiszáradt a szám. Mivel nem mertem a szendvicszabáló nyomozó mellé ülni, ezért kettővel arrébb ültem. Meg amúgy is headseten beszélt valakivel, ezért nem akartam zavarni. Kellett volna Kai, vele már szétökörködtük a fejünket ilyenkor. Így meg a halálra unás volt a legjobb programom.

- Aron! - Taemin vigyorogva libbent oda a nyomozóhoz. Mr. Kwak értetlenül pislogott a nejlonzacskóra. Én is nyújtottam a nyakam, mert ez egy fokkal izgalmasabb volt, mint az ülés.

- Vettem soju-t Minseoknak, magamnak, meg kekszet az útra, és találtam hűtött kakaót is, meg szereztem koreai rizspudingot. Egy csomagban tíz van, majd azt is odaadjuk a fickónak. Meg vettem magunknak is. Fejenként mindenkinek egy. Kap egyet a banya is - a mi nyomozónk olyan lelkesen sorolgatta, hogy miket vett, mint egy kisgyerek - Aron, ugye biztosan ronda?

Mr. Kwak egy darabig csendben volt. Biztos megilletődött a sok vacaktól.

- Igen, Puli. Biztosan ronda - jelentette ki, miután lenyelte az aktuális falatot.

- Ezt csak azért mondod, hogy megnyugodjak - hisztizett Taemin.

- Nyugi, nálad szebb lány nincs - karolta át Eli hátulról, és teljesen magához húzta.

- Nem is vagyok lány - nézett felfelé Kyoungjaera.

- Shhh... halkan. Az a két pasi téged bámul - nézett az utolsó asztalok felé.

- Hülye vagy, Kim Kyoungjae - fordult meg, és kezdte el csapkodni a nagydarab mellkasát. Eli röhögve felsóhajtott, majd megfogta Puli két kezét, és nem engedte. Szerencsétlen össze-visszakapálózott, de Elinak meg sem kottyant, csak nevetett Aronnal.

- Csirke, segíts már! - kapálódzott a nyomozó, de persze ez nem hatott. Mr. Kwak csak röhögött. Hihetetlen volt, hogy ezt az oldalát is megismertem. Sőt, inkább az volt a hihetetlen, hogy volt ilyen oldala.

- Puli, ne csináld már! Már zavar, hogy hintáztatod a kezem - nevetett Kyoungjae. Hát, neki sem tudtam erről az oldaláról.

- Engedj el, te felfújt, töltött galamb - röhögött Taemin is kínjában.

- Na, megszólalt a felmosófa - fogta egy kézbe Taemin kezeit, majd elvette az asztalról az üvegét, és miközben a nyomozó kiszabadulósdit játszott, ő ivott. Tudtam, hogy Eli erős, de azért a nyomozó sem lehetett ennyire gyenge.

- Engedj el, kérlek - állt meg Kopó.

- Ezt már szeretem - engedte el.

 - Pofátlan galambfióka - csapott egyet Eli hátára, amitől zengett a büférészleg.

Persze, ez meg sem kottyant az áldozatnak, aki vigyorogva biztosította vissza a már meghúzott innivalót.

- Na, jó, letelt az idő - Aron felpattant, a szendvicse szalvétáját kidobta, majd elindult a kapu felé.

- Szerintem hozd Jungkookot - pillantott Elira Taemin, aki csendben biccentett, és felemelte a gyereket. Mindenki becsekkolt, majd felültünk a buszra, amely elvitt minket a repülőhöz. Aron felmutatta a jegyeket a légiutas-kísérőknek is, s azzal megnyílt az első osztály számunkra.

- Soha nem utaztam még első osztályon - tátottam el a szám.

- Ne aggódj, én sem - mondta mellettem Jinki. Az ülésrend is pont jó volt. Eli, Jonghyun és Kibum ült előttünk. Jinki és Jungkook pedig mellettem. Aron meg Taemin két sorral ültek külön, ketten. Nem értettem minek kellett ennyire külön lenniük, de lehet, hogy csak így volt már hely.

Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, Aron körbenézett a gépen. Saját büfékocsink volt, ami szerintem nagyon király. A mosdót pont velünk szembe építették, ráadásul kényelmesen elfértünk az üléseinkben. Fapadoson ez nem valósulhatott meg túlságosan. Még egy darabig ültünk, az idő alatt Eli mindenkinek felpakolta a cuccát a tartóba.

- Akkor élvezzük ki az első osztályt - vigyorgott Jinki, miközben elővette a fülhallgatóját.

- Szerintem a fél utat átalszom - ásítottam egy hatalmasat. Nem szeretek ilyen korán felkelni, suli miatt is csak fél hétkor szoktam.

- Egyetértek - mosolyodott el. Nem tudom miért, de sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Nem lettünk puszipajtások, de talán már én is bekerültem a kevésbé utál kategóriába.

Vagy az is benne lehet, hogy nem akart még ő is bunkó lenni velem. Természetesen a gyereket engedtük az ablakhoz, és meglepően élvezte az állást. Azt mondjuk nem tudom, hogy mikor kelhetett fel, mert amikor Eli lerakta az ülésre, akkor még aludt. Azt láttam, hogy Taemin iszogatott, Aron pedig olvasott. Key már Jonghyun vállára dőlve szuszogott, Eli meg ült.

- Megyek Egyiptomba! - mondta csillogó szemekkel a kisfiú, miközben feltérdelt, hogy jobban lássa a betont.

- Jungkook! - mindenki egy emberként szólt rá szegényre.

- Befogtam - húzta be a nyakát. Komolyan mondom, egy tíz éves gyerek érettebben viselkedett, mint ő.

- Jinki, szerinted mi a munka? - fordultam a mellettem ülő felé.

- Fogalmam sincs, még a nyomozók sem tudják - vont vállat.

- Az úgy szuper - fújtattam unottan. Jinki vállat vont, majd inkább magával foglalkozott.

- Mindjárt elalszom, de látni akarom az egész utat - nyavalygott Jonghyun egy ásítás közben.

Nem hiszem el, hogy a bolondja képes lesz tizenkét órát fennmaradni, csak hogy láthassa a felhőket. Tényleg fura egy szerzet. Pont, mint Aron, aki egyfolytában Jonginezik Jonghyunra. Persze a legkönnyebb dolog rám fogni, mert miért is ne tenné azt. Ő a nagy Kwak Aron, Amerika első számú nyomozója. Komolyan, szerintem túl sok filmet néz.

- Tisztelt utasaink! Kim Jongdae vagyok, a pilóta. Hamarosan megkezdjük a felszállást. Kérem, kössék be öveiket, és amíg előkészülünk a felszállásra, kövessék figyelemmel a légi-utaskísérők által bemutatott biztonsági szabályokat - miután a recsegés alábbhagyott, megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy elindultunk. A repülőgép lassan mozogni kezdett.

- Amúgy, Jungkook mit keres a csapatnál? Olyan, mint egy tízéves... - Jinkihez fordultam, de természetesen csak suttogtam.

- A gyerek egy zseni - csak megvonta a vállát, majd figyelni kezdtük az előttünk álló férfit.

- Zseni? - kérdeztem vissza, mikor már a levegőben voltunk.

- Ja. Olyan mint Aron meg Taemin. Ők is tizenévesen kezdték a pályafutásukat. Kookie szerencsés, hogy mellettük tanulhat - motyogta az orra alatt, nehogy a gyerek meghallja. Bár szerintem az olyan mélyen aludt, hogy arra sem kelt volna fel, ha a gép zuhanni kezdett volna.

- Nem néz ki zseninek, sőt... - forgattam a szemeimet. Nagyon nem hasonlított egy zsenire, csak egy visszafejlett óvodásra.

- Az egy dolog. Most előadja a gyereket, de amúgy nagyon érett, és hamar rájön a dolgok nyitjára. Figyelj, nem bíznak rá egy átlagos tanoncot Kwak Aronra meg Kopóra. Eli sem átlagos. Ő is rettentően okos, Jonghyun pedig a legjobb médium.

- Na, és te? - vontam fel a szemöldököm.

- Én azért vagyok itt, mert egy hisztis kislányra kell figyelnem, mivel a nyomozók nem akarnak sokat szenvedni vele - emlékeztetett. Ez nem volt szép tőle.

- A szőke? - váltottam inkább karaktert. Jinki csak felsóhajtott.

- Jonghyun segédje. A kurvának meg nagy a vonzereje. Bár nem láttam még valójában, tudom, hogy fantasztikus. A legjobb forrásaim alapján mindenkiből kiszed mindent.

- Biztos nagyon szép lány lehet - mondtam ki hangosan, amit gondoltam.

- Szerintem is az lehet, Taemin is egyfolytában róla beszél - válaszolt Jinki.

- Kíváncsi vagyok rá nagyon - vigyorodtam el, de nem is tudom min, csak úgy jött.

- Én is, de most aludjunk egyet - mosolyodott el, és bedugta a fülesét. Egy ideig én is csak néztem ki a fejemből a zenét hallgatva, majd éreztem, hogy a szemeim kezdenek lecsukódni. Már majdnem elaludtam, amikor egy hideg fuvallat féle suhant el mellettem. Ijedten pattantak fel a szemeim. Aron ment el mellettem. Nem értettem, hogy miért van ilyen hűvös a közelében, de nagyon idegesített. Olyan volt, mint egy kísértet.

Nem is értettem, hogy ez hogyan lehetett. Tőle azonban nem mertem megkérdezni. Így is utált, nem akartam jobban magamra haragítani. Csendben figyeltem, amint visszajött, majd bement a mosdóba. Ez volt a legmegfelelőbb alkalom. Gyorsan kikapcsoltam az övet, és Taemin mellé sétáltam.

- Szia - köszöntem félénken. A nyomozó fáradtan rám emelte a tekintetét. Eddig az ablakon bámult kifele. Rettenetesen bánatos ábrázattal.

- Mondjad - a szemeimbe nézve sóhajtott. Neki is volt egy különleges bűvereje.

- Csak kérdezni szeretnék valamit - kezdtem bele. Most azonban itt is nagyon hideg volt, amit nem tudtam hova tenni. Viszont a hideg azonnal kirázott.

- Izé... szóval csak azt akartam... - kezdtem bele, de nem tudtam szavakba önteni, az idő viszont sürgetett.

- Sehun, mondjad - erőltetett mosolyt az arcára.

- Aron közelében mindig... szóval mindig hideg van. Kiráz a hideg, ha a közelében vagyok - mondtam gyorsan, de a nyomozó értetlenül meredt rám. - Nem tudom máshogy mondani... olyan mintha egy... szellem lenne vagy valami... - mondtam, mikor megjelent mögöttem Aron.

- Mi a probléma? - állt keresztbefont karokkal.

Nem, nem kaptam szívinfarktust. Ijedtemben megugrottam, és fordultam egyet a nyomozó felé.

- Se-semmi - dadogtam össze-vissza.  Aztán hirtelen eszembe jutott valami: - én csak... izé... magányosnak tűnt, és jöttem beszélni.

Felvonta a szemöldökét. Hiába volt alacsonyabb, én nagyon féltem tőle néha.

- Az, hogy én hülyének nézlek téged, nem jelenti azt, hogy te fel vagy jogosítva arra, hogy te is hülyének nézz engem. Világos?

- Vi...vi...világos - dadogtam mint egy beszari csirke, akit éppen fejbe akarnak lőni.

- Hallgatlak - állt még mindig ugyanúgy.

- Semmi, megyek is - fordultam gyorsan meg, hogy elhúzzam a csíkot, de ő a kapucnimnál fogva elkapott.

 - Ide figyelj Répagyökér. Megengedtem, hogy el gyere erre az útra, mert Taemin szerint valamilyen szinten igazat mondasz, de én akkor sem bírlak. Idegesít a képed, ezért húzd meg a segged, végezd el a munkát, amit adunk, aztán felejtsd el a nevünket is - suttogta a képembe, nekem meg felállt a szőr a hátamon. Hogy lehet valaki ennyire rémisztő?

Az is lehet, hogy nem is Zico volt a gyilkos, csak Aron így nézett rá, és az inkább feladta magát. Igen, ezt simán kinéztem belőle.

- Hallod, Csirke, halálra rémiszted azt a szerencsétlent - szólt oda Kyoungjae, mint legújabb védőangyalom. Aron csak grimaszolt egyet, majd inkább visszaült a helyére olvasni.

- Kösz - hálásan pillantottam a srácra, aki csak vállat vont.

- Az tényleg nem volt szép, hogy a háta mögött akartad kipofázni. Mint ahogyan azt anno Jonginnel tetted.

- Nem akartam kipofázni, csak tőle félek - adtam neki őszinte választ.

- Hidd el, hogy már tudja, mit beszéltél Pulival - mondta a könyvet lapozva.

- Aron a háta közepére sem kíván, ez akkor sem változna, ha az életem kockáztatnám miatta - forgattam meg a szemem, majd elindultam vissza a helyemre. Nem érdekelt, mit gondolt rólam Kwak, én Jongin miatt voltam ott, nem azért, hogy neki megfeleljek. Benyomtam a zenelejátszást, de most valamiért nem tudtam elaludni. Egyrészt fáztam, másrészt szerintem izgatott voltam, így csak annyit tudtam tenni, hogy levettem a cipőmet, és összekuporodtam. A párnámat a már szunyókáló Jinki vállára tettem, és megpróbáltam aludni. Párszor felébredtem, mikor Onew megmozdult, de szerencsére voltam olyan fáradt, hogy egyből vissza is aludjak.

- Nézzünk meg egy filmet? Még van négy óra az útból - ajánlotta fel Jinki, mikor már mindketten ébren voltunk. A gyerek még mindig aludt mellettünk. Nem is értem, hogyan tudott ennyit szunyálni, nekem ehhez már nagyon hullának kellett lennem.

- Persze, nézhetünk - egyeztem bele, majd nagy nehezen eldöntöttük, hogy akciót fogunk nézni. Már csak az volt a kérdés, hogy mi is legyen az. Szerencsére a mellettem ülő fel volt készülve, mert összesen körülbelül hatvan film volt a laptopján.

- Ezt hogyan bírja a géped? - kérdeztem döbbenten. Jinki ismételten lapozgatni kezdett a filmek között.

- Nem nagyon. Minden mást áttettem külső pendrive-ra. Mit szólsz egy kis Red-hez? Azt szeretem.

- Még nem láttam, de biztos jó - bólintottam. Igazából mindegy volt mit nézünk, csak teljen el az idő. Már kezdtem nagyon unni a repülést. Ha Kai ott lett volna, akkor az egész utat végigröhögtük volna, ahogy minden kirándulást. A legjobb az volt, amikor egy rámenős csaj zaklatta, hogy menyire szerelmes belé. Csinos volt, de okos az nem. Jongin kihasználta a helyzetet, este megdöntötte, aztán részéről ennyi volt. Csak a lány nem gondolta így, mert másnap ugyanúgy a nyakán lógott, aminek az lett az eredménye, hogy ,,véletlenül" a tóba esett. Nem, nem Jongin lökte bele... dehogy.

Sajnos nem fulladt meg, de nagyon haragudott a haveromra, igaz, a baráti társaságunk akkor még kiállt mellette, így a lánynak esélye sem volt ellenünk.

- Még én sem láttam, de érdekesnek tűnt - Jinki unottan vállat vont. Csendben figyeltem, amint kereste a filmet, aztán nem bírtam tovább.

- Hiányzik Jongin - öntudatlanul jöttek a szavak, nem is fogtam fel, hogy mit mondtam. Mindenesetre hangosan tehettem, mert nem csak Jinki, de Taemin, Jonghyun és Eli is értetlenül nézett rám. Aron meg meg akart ölni a nézésével.

- Anyám, - csapta magát homlokon Jinki - próbáld magadban tartani - mondta csendesen, és gyorsan a kezembe nyomta az egyik fülest.

- Véletlen volt - csúsztam le egy kicsit az ülésen, hogy ne lássam Aron gyilkoló pillantásait.

- Nagyon szerencsétlen vagy - hallottam a mellettem ülő hangját. Felsóhajtottam. Nem tudtam most mit mondani. Nagyon szégyelltem magam jelen helyzetben. Gondolom, a fiúk most nagyon elhordtak mindennek.

Minden kedvem elment, ezért unottan bedugtam a fülem, és a kezdődő filmre koncentráltam, legalább is próbáltam. Aztán mégsem sikerült. A fejemben egyfolytában csak az ő röhögése játszódott le, újabb emlékeket felidézve. Rohadtul éreztem magam, hogy még elköszönni sem tudtam tőle. A halála napjára pont egy mozit beszéltünk meg. Több mint fél évet vártunk arra a filmre, mert nagyon jónak ígérkezett, de nem láttuk. Még én sem mentem el megnézni, és azóta sem tudtam erőt venni magamon, hogy megtegyem. Jinki gépén is láttam, hogy rajta van, de ha azt néztük volna, tuti sírással végződött volna.

Naná, hogy haragudtam rá, még csak el sem jött a mozihoz. Ott vártam rá, de semmi. Arra gondoltam akkor, hogy megfutamodott. Mindig Baekhyunnal ment kettesben mindenhova, nagyon ritkán Suhoval. Velem ez lett volna a második alkalma. Akkor még nem haragudtam rá, csak rosszul esett a dolog. Elhordtam mindennek, pedig szegény éppen az életéért küzdött. Másnap a képek láttán harag gyűlt bennem össze. Hittem a pletykáknak, és azt hittem, öngyilkos lett. Majd felbukkant Kwak Aron, a sajátos sznob megjelenésével. Akkor még imádtam őt. A munkáinak egyenesen rajongója voltam.

Azt nem mondom, hogy most nem tisztelem, de nagyon összement a szemeimben. Valahol igaza volt. De mindenkinek jár a második esély. Nekem is. Főleg, hogy nagyon sajnáltam, és szerettem Jongint. Nekem mindig ő volt a legközelebbi barátom. Másnak nem mertem annyira megnyílni, mint neki.

- Láttad ezt? - könyökölt belém izgalmában Onew, gondolom egy izgalmas résznél.

- Ja, jó volt - próbáltam hitelesen válaszolni.

 - Mi a főszereplő neve? - kérdezte hirtelen. Én csak bambán néztem hol rá, hol a filmre, de még azt sem tudtam kit kérdez, nem hogy a nevét megmondjam.

- Izé...

- Sehun, fél órája megy a film, de te nem is nézed - rótt meg kicsit, de látszott, hogy nem gondolja komolyan.

- Tudom... én csak... elgondolkoztam - vallottam be. Onew mindentudóan bólintott. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ő jobban ismert, mint én magamat. Mindent tudhatott rólam.

- Nyugi, megértem - vonta meg a vállát - pocsék lehet, ha mindenki utál.

- Hát, te nem utálsz - reménykedve pillantottam rá.

- Csak kevésbé, mint Baekhyunékat. Azt viszont tisztelem benned, hogy miket meg nem teszel egy barátodért. Eljössz nyaralni.

- Azért nem nyaralás - nevettem el magam, és örültem, hogy kicsit jobb kedvre derített.

- Na, akkor nézzük a filmet - veregetett vállon, majd indította. Szerencsére már tudtam rendesen figyelni, így az idő is gyorsabban telt. Sőt, utána még egy vígjátékot is megnéztünk, csak, hogy jó kedvünk legyen.

- Kérem, foglalják el helyeiket, lassan megkezdjük a leszállást - jött az információ.

- Egyiptomban vagyoook! - kiáltotta el magát Kookie.

- Tudjuk - szólalt meg egyszerre a fél első osztály, majd el is röhögtük magunkat. Mindent érted teszek, Kim Jongin.

7. Búcsú Otthonról

Kai

- Ő a titkos hódolóm - rontottam be az irodába elsőként, majd láthatóvá váltam, és lesöpörtem Taemin papírjait. Sehun hirtelen megtorpant az ajtóban. Ismertem már annyira, hogy tudjam, sosem nézett körbe, így Taemin asztalán nyugodtan váltogathattam magamat, mivel az nem volt szembe az ajtóval. Annyi időre legalábbis biztosan, míg köszöntem. Sehun azonban most nem nyikkant meg, hanem fejét lassan felém fordította. Szerencsémre időben átváltoztam.

- Kai... - suttogta elveszetten. Nekem ez a gyerek egyre gyanúsabb volt.

- Mi van már megint? - szólalt meg Taemin idegesen, miközben lehajolt szedegetni.

- Hallottam Jongin... - kezdte el Sehun, de Rexi közbeszólt:

- Az Taemin volt. Hasbeszélést gyakorol hobbiként. Aztán néha sikerül. Néha nem.

- Ezt nem veszem be most. Ezer százalék, hogy az ő hangját hallottam - erősködött tovább. Aron megint bosszúsan nézett rám, ezért átosontam a sarkomba.

- Sehun nyugodj meg, én is itt vagyok, de ő nem lehetett. Jobb, ha pihensz egyet otthon, Baek felzaklatott - lépett mellé Onew, kezét biztatóan a vállára rakva.

- Előbb lekezeljük azt a sebet, mielőtt csúnyább lesz - nyomta Aron finoman az egyik székre. Olyan volt, mint egy igazi papi - Szerencséd, hogy ott voltunk, képes lettél volna szétveretni magad.

- Nem, mintha ez zavarna téged - forgatta a szemeit. Irritáló Répa...

- Sok munkám van a hülyeségedben - Papi kivett egy üveget a fiókjából, majd bekent egy zsebkendőt. Hamarosan már mindenki Répa sziszegését hallgatta. Megjegyzem, valahol élveztem. Bunkóság, nem bunkóság, szerintem vicces volt.

- Valld be, hogy élvezed - sziszegte durcásan, mint egy megsértődött kölyök.

- Igen, egy kicsit, legalább átérzed, milyen volt a bunkóságotok alanyának - vigyorgott ,,kedvesen" Csirke. Na, ez volt az a vigyor, amitől még én is pillanatok alatt kaptam frászt.

- Ijesztő vagy - nyelt egy nagyot, és hátrébb dőlt a széken.

- Tudom - veregette meg az arcát finoman.

Igen, ez volt az én Csirkepapim.

- Szerintem menj, pakolj holnapra. Mi is megyünk lassan - pillantott rá Taemin.

Jaj, nem is közöltem a jó hírt! Jinki úgy döntött, hogy nálunk alszik, mert hajnalban ment a gépünk, és nem akart korábban felkelni, mint mi.

- Rendben, a reptéren találkozunk - biccentett Répa, majd Onew felé fordult. Most tűnt csak fel, hogy milyen nyusziarca volt.

- Szia - köszönt el mindenki tőle. Igazából nem is értettem, hogy minek hozták az irodához szerencsétlent. Mikor láttuk kimenni az épületből, végre láthatóvá váltam. - Elment a józan eszed? - kiabált rám mindenki egyszerre. Pislogtam párat mire észbe kaptam.

- Bocsánat? - kérdeztem cukin mosolyogva.

- Ezt nem kérdezni szokták - mormogott Onew. Na, tessék, egy újabb okoskodó a bagázsban.

Ő az okos nyúl, mint a Micimackóban. Figyelem, Kim Jongin történetében reklámok fordulhatnak elő. Kérek minden kedves olvasót, hogy azonnal vegye meg a Madaras Tesco csokis müzliszeletet, vagy egy Micimackó DVD-t.

- Jó, izgatott voltam - morogtam. Taemin fújtatott.

- Figyelj, a gépen hármas ülések vannak. Te csendben leszel, majd azt mondjuk, hogy valaki más helye volt, csak nem jött el. Melletted fog Csirke ülni, mellette én, rendben? De ne válj láthatóvá, meg semmi. Az út nagyjából tizenegy óra - sorolta a tudnivalókat.

- Tizenegy óra? Te most szívatsz engem, ugye? - kérdeztem nyöszörögve.

- Nem, tényleg annyi - erősítette meg Eli is.

- Akkor menjünk mással... én nem fogok annyit az égen tölteni - kezdtem el tiltakozni a repülés ellen.

- Neked mindegy nem? Ha lezuhannánk, sem halnál meg - szólalt meg újra Papi.

- De te igen, és ha te meghalsz, akkor én is - folytattam az okoskodást.

- Ez mióta lett ennyire hisztis? - mutatott rám a legtávolabbi sarokból Onew, aminek köszönhetően eszembe jutott Aron és a többiek első reakciója. - Mi az, hogy ez - mentem közelebb hozzá.

- Itt nyafogsz, mint egy rossz ribanc... persze, mikor Angliába kellett menned, ami hosszabb út, akkor az nem zavart.

- Az a baja, hogy Sehun is ott lesz. Szerintem legalábbis - sóhajtotta Csirkepapi, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Nem is tud rólad - Jinki unottan felsóhajtott. Most kivételesen nem Sehun volt a probléma. Azaz, nem csak Sehun. Tizenegy órán át csendben kellett maradnom. Nekem, aki mindig beszélt. Egyetlen társam valószínűleg Aron lesz, meg talán még Jonghyun, akik értenek engem.

- Nem csak az a baj. Tizenegy órán át csendben kell maradnom. Amikor Angliába mentünk, akkor beszélgethettem, és senkinek nem volt furcsa, ha léteztem, és átszóltam Suhonak a másik sorba. Én nem tudok csendben maradni...

- Nyugi készültem. Vettem két új könyvet, majd olvasunk - nyugtatgatott Aron.

- De te nem akarsz aludni? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem, te sem fogsz, én sem fogok - mondta tárgyilagos hangon. Na ezért imádtam Aront, mert mindig gondolt rám.

- Aranyos vagy, köszönöm - vágtam cuki fejet.

Aron szó nélkül elmosolyodott. Igen, tudom, tudta.

- Szerintem hamarosan mehetünk - Taemin felsóhajtott - még el akarok köszönni Conantól. Most majd sokáig nem látom a kisbabámat.

- Te aztán tényleg úgy viselkedsz, mint egy elvált anyuka, aki a gyerekét neveli.

- Ő a kisfiam, attól mert az apja egy szemét, aki megsértődött és elhagyott, attól őt még ugyanúgy szeretem - húzta fel az orrát Puli.

- Már nem azért, de baromi furcsák vagytok - pislogott nagyokat Onew. - Sehunnak is kezd gyanús lenni, és Jongin miatt be fog csavarodni - tette még gyorsan hozzá.

- Már nem azért, de hiába volt igazad, azért ez egy elég durva beszólás volt. Én is megsértődtem volna - sóhajtott Kulcs unottan. Puli ismét kicsit elszomorodott. Csak magának akarta bebeszélni, hogy Minho volt a ludas, hiszen nem csak a szíve tört darabokra, hanem már a tudat is, hogy tönkretette a kapcsolatot, elviselhetetlen volt számára. Szegényem biztos sokat szenvedett.

- Jó, nehéz folyton csendben lenni - fújtattam eltérve a tárgytól.

- Majd hozzászoksz, amikor nem hallott senki, akkor is csendben voltál - vágta rá Eli.

- Én akkor is egyfolytában beszéltem, csak senki nem értett - makacskodtam tovább.

- Szedjétek össze a fontos dolgaitokat, egy darabig nem jövünk ide - utasította a többieket Papi, mire mindenki elkezdte átnézni az asztalát. Jonghyun és Key átsétáltak a saját irodájukba, Aron az összes új papírját betette egy aktatáskába, Taemin úgyszintén. A többiek már készen voltak, így el is indultunk. Természetesen most is lezajlott a mivel menjünk vita, de végül a taxinál kötöttünk ki, mert az olcsóbb volt.

Miután Aron kifizette a taxisofőrt bementünk a házba, ahol mindenki pakolni kezdett. Jonghyun levágott egy kisebb hisztit a csajának, hogy nem találja a kedvenc nadrágját, mire Key fél perc alatt a kezébe nyomta, így mindenki folytathatta a saját dolgát.

- Papi, azt a kék kockás ingedet mindenképp hozd, mert az nagyon jól áll - mutattam a ruhadarabra, ami a szekrényben árválkodott.

- Nem azért megyünk, hogy jól nézzek ki - nevetett Aron, de már a kezében volt a ruha.

- De lehet, hogy találsz egy jó csajt - kacsintottam rá.

- Megnézem Kibumot, mert neki segítenem kell a bepakolásban - integettem neki, és átmentem a falon.

Még láttam, hogy visszaintegetett, aztán kikötöttem Key és Jonghyun hálószobájában.

- Szia - köszönt. Arra gondoltam, hogy majd leülök az ágyra, de ez a tervem befuccsolt, ugyanis minden ruha szétszórva pihengetett.

- Ugye ezt nem akarod mindet hozni? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem... vagyis igen... nem tudom mit vigyek, mindet nagyon szeretem... segíts - adta fel a harcot a ruhákkal szemben.

- Rendben - sóhajtottam, majd nekiálltunk szelektálni. Szerencsére a kupac feléről sikerült lebeszélnem.

- De ezt akarom - hisztizett az egyik pulóvernél, ami már a hetedik lett volna.

- Kulcs, nem Alaszkába megyünk. Ez marad harcoltam tovább ellene. Biztos én is ilyen lettem volna, ha megtehetném, de ez elmaradt.

- Ettől függetlenül nincs nyár - kötözködött. Reménytelenül felsóhajtottam.

- Nem baj. Ott nagyon meleg van télen is - mondtam unottan. Key végül bepakolta a pulcsit is, a biztonság kedvéért.

- Reménytelen eset vagy - sóhajtottam unottan, majd folytattam a szelektálást. Nos, így kerültek Kibum cuccai két és fél bőröndbe. Valamint vitt egy mini bőröndöt is, amibe szintén ruhát tett, meg iratokat, tollat, keresztrejtvény-füzetet és a tabletjét.

- Ne nézz így, te is vinnél ennyit - morgott rám.

- Nem... én csak a felét vinném. Másfél bőrönddel mennék, és hattal jönnék, mert a fél országot bevásárolnám - nevettem fel, amikor mondtam. Angliánál is ezt csináltam. Háromszor annyi ruhám lett, mint amennyi volt. A pénz pedig nem számított, mivel volt bőven. Ha akartam volna egy vadi új autót is vehettem volna, de azt megkaptam apáméktól, nem csoda hogy négy autóm volt.

- Te meg Aron nagyon elszálltok pénzetektől - forgatta a szemeit Kibum.

- Gazdag családba születtem, nem tehetek róla - vontam vállat. - Meg azért néha dolgoztam is egy- két dologért - magyaráztam.

- Milyen jó nektek - sóhajtott - mi közép család vagyunk. Nem is voltam sosem szegény, de gazdag se. Mindig megvolt, ami kellett.

Ha ember lennék, akkor adnék neked - próbáltam kedves lenni.

- Neked valami nem működik fejben. Ha ember lennél nem ismernél - kopogtatta meg a fejét.

- Ja tényleg - vakartam meg a tarkóm. Erről a részről örültem, hogy meghaltam, mert velük lehettem. Ha még élnék, akkor az álbaráti haverokkal lennék, akik még Répa Sehunt is megverték volna, ha Aron nem lép közbe. Utáltam Sehunt, de azért ezt nem érdemelte meg, hogy azért kapott, mert engem... vagyis az emlékem védte. Vagy ki tudja, lehet, hogy valamitől félt. Nem hiszem, hogy hirtelen megkedvelt, és azóta minden másodpercét rám áldozza.

- És hagyd már abba ezt a "ha még élnék" hülyeséget. Nem élsz, de legalább mi itt vagyunk. Pénzt meg nem fogadok el, mert nem panaszkodni akartam, csak mondtam, hogy nekem is mindenem megvolt, holott sosem voltam milliomos - sóhajtotta. Be kellett látnom, hogy igaza volt.

- Majd igyekszem befejezni. A pénzről meg nem tehetek, mert mindig adtam, ha valakinek kellett - mondtam.

- Ja, ezért használtak ki a nagy haverjaid - csóválta csalódottan a fejét.

- Az is benne van a pakliban - vigyorogtam kényszeremben.

- Na, menj, ellenőrizd a többieket is.

- Megyek, vacsinál találkozunk - integettem neki is. A következő áldozatom Taemin volt. Elit is megnéztem volna, de ő otthon aludt, mert az apukája hazaért egy üzleti útról, és szerettek volna együtt tölteni egy kis időt. Biztos rossz lehetett ennyi ideig a szülei nélkül. Az anyukája is mindig távol van, ő kevesebbet van otthon egy évben, mint az apja.

- Szia Taemin - köszönten a nyuszival játszadozónak.

A nyomozó riadtan ugrott meg, pontosan úgy, mint a kisállata. Túlságosan is hasonlítottak egymásra. Ez vitathatatlan volt.

- Szia - kiegyenesedett, miközben az ölébe vette a kisállatot.

- Látom, pakolsz - nem telt sok időbe észrevenni az ágyon heverő bőröndöt, amibe bele voltak gyűrve a ruhák. A fele kilógott, a másik fele meg már most viselhetetlen állapotban volt. Mindezt tetézte egy üveg soju.

- A pia minek?

- Inni fogok - mosolyodott el. Nem kellett agysebésznek lennem, hogy kiderítsem az okát.

- Minho miatt? - kérdeztem. Mi másért kell italt bontani, ha nem az ex új párjáért?

- Ja - biccentett.

- Hülye vagy, inkább szedj össze valakit, jobban jársz - fintorodtam el egy kicsit. A pia semmit sem old meg, még akkor sem felejted el a rosszat, ha már full részeg vagy.

- Így könnyebb felejteni - vont vállat.

- Akkor inkább szívj valamit, az biztos segít - ültem le mellé nevetve, bár bántam, hogy kimondtam, mert a dilibogyója képes lett volna megtenni.

- Az alkohol reggelre eltűnik a szervezetemből - magyarázta meg csak ennyivel, de jogosan. Úgy tűnt, nem tudtam rávenni arra, hogy ne igyon. Mondjuk, valahol igaza volt. Nekem abba is bele kellett gondolnom, hogy amikor éltem, azért volt, hogy részeg lettem, és senki nem szólt érte. Puli eközben rejtélyeket oldott meg, gyilkosokat kapott el, és régebben semmire nem volt ideje. A barátaira sem. Neki most jött el az ivós korszaka.

- Hagylak inni, vacsorázni fogsz? - kérdeztem.

- Nem hiszem - rázta a fejét, majd böfögött egy férfiasat, amin elmosolyodtam, majd otthagytam. Mire leértem, Key már a konyhában készítette a vacsorát egyedül. Fura volt, hogy Kyoungjae nem volt ott segíteni neki,már nagyon megszoktam.

- Hogy haladsz? - álltam meg mögötte.

Szerintem számított rám, mert elmosolyodott.

- Jól - biccentett, majd kivette a héjában sült krumplit a sütőből - ma olyan kaját terveztem, ami elfogy.

- Ha te mondod - vontam vállat, majd lehuppantam Jinki mellé a kanapéra. Szegény nagyon meg volt illetődve.

- Mi a baj, ember? - kérdeztem tőle vigyorogva.

- Semmi, ember - mosolyodott el, majd átnyúlt rajtam. Aztán kihúzta a kezét.

- Elvagy? - vontam fel a szemöldököm. Nyuszi bólintott, majd még eljátszott egy darabig.

 - Hihetetlen, hogy milyen hideg az, amikor átnyúlok rajtad - vigyorgott.

- Tudod, nekem nincs testhőmérsékletem, sem semmi hasonlóm, mivel csak a szellemem van itt, a testem meg a föld alatt. Elvileg azt mondják, hogy azért vagyunk hidegek, mert a testünk a halál után kihűl, majd hideg földbe tesznek, és ez megmarad - emlékeztem vissza nagyanyám szavaira, mikor papa meghalt. Akkor még hülyeségnek tartottam, de így már találtam benne logikát.

- Van benne igazság, gondolom. Ijesztő, hogy így találkoztunk megint - mondta játék közben.

- Az biztos, de te legalább nem reagáltál olyan rosszul - nevettem a végén.

- Tudsz is valamit csinálni? - tette fel a kérdését.

- Még nem, csak a forgószékkel tudok forogni, meg Key örömére, letépni a függönyt. Jonghyun viszont azt mondta, ha próbálkozom, akkor egyszer talán fogok tudni tárgyakat mozgatni - meséltem lelkesen.

- És te miért vagy velük? - faggatott tovább.

- Mert akkor is mellettem voltak, amikor mások cserbenhagytak. Miután meghaltam, Taeminnel elkezdtem barátkozni, és mivel beszélt hozzám, nem diliztem be. Aztán volt egy morze-partnerem, majd Jonghyun láthatóvá tett, de a lelkéhez kapcsolt - meséltem el a szellemi életem kezdetét. Örültem, hogy Jinki érdeklődött felőlem, és nem tekintett rám másként.

- De neked nem máshol kellene lenned?

- Jonghyun próbált elküldeni, mert ez lett volna a helyes, de valamiért itt maradtam. Majdnem egy évig a sírom mellett voltam, láttam a titkos hódolóm, de nem gondoltam volna, hogy Sehun az - biccentettem félre a fejem, talán mert egy értelmes magyarázatra vártam. - Onew... mit akar Sehun, miért üldöz ennyire?

- Őszintén? Halványlila gőzöm sincs. Mondjuk, nem is érdekelt sosem. Sem Sehun, sem a bandája. Az elején még nagyon bunkó volt, és elhordott mindennek téged. Nagyot csalódtam akkor mindben. Szóval, tudod, hogy mi ketten sem vagyunk puszipajtások, meg sosem voltunk, de azért nem tudtam volna ilyeneket mondani... - Te csak azt mondtad, hogy szívesen gyilkoltál volna meg - fújtattam, amint eszembe jutott az az emlékfoszlány, amikor Taemin őt nyaggatta.

- Ja. De ne vedd komolyan. Nem vagyok gyilkos. Csak jött. Na, szóval, amint Sehun megtudta, hogy meggyilkoltak téged, egyből elkenődött. Azóta depressziós lett.

- Miért? Mit hitt, hogy Kwak Aron csak viccből nyaggatja? - kínomban már nevetnem kellett.

- Gondolom nem, de eleinte mindenki azt hitte öngyilkos lettél - magyarázta meg Sehun viselkedését.

- Minek lettem volna az? - fintorodtam el. Soha eszembe sem jutott hasonló dolog.

- Hát mondták, hogy csaj miatt, vagy, mert az utolsó vizsgád nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna.

- Onew, csaj miatt sosem lennék öngyilkos, a vizsga meg így is ötös lett. Oké, nem kerültem be az első háromba, csak a negyedik lettem, de ezért sem vágnék eret - forgattam idegesen a szemem.

- Tudom, ezeknek a pletykáknak nem is hittem. Főleg, mert a halálod előtti napon is boldog voltál, és le sem lehetett lőni. Persze, sejtettem, hogy mi állt a háttérben, mert sorjában haltak meg az emberek, de azért meglepődtem, hogy tényleg kinyiffantál.

- Hát, nem volt valami szuper érzés - pillantottam el. Ez az emlék még mindig mélyen bennem élt. Az, ahogy Zico forgatta bennem a kést, de sosem véreztem el. Nem tudtam elvérezni, mert nem hagyta.

- Azt elhiszem. Mindenesetre mindenki megdöbbent, amikor megtudtuk, hogy megöltek. A csajok általában bőgtek, a csapatból meg Sehun és Kyungsoo mutattak bármiféle érzelmet. A többi nem.

- Barmok - egyből eltorzult az arcom.

- Ne foglalkozz velük, nem érnek annyit - próbált vállon veregetni, de átlebegett a keze - Hát ezt nem tudom megszokni - nevetett fel.

- De Sehun velünk lesz, őt nem tudom leszarni - panaszkodtam a nem kívánatos személyről.

- Vele sem lesz gond. Azért vagyok itt, hogy felügyeljem.

- Jó, de nem fogok folyton csendben maradni, és hallja, ha megszólalok - vágtam rá egyből, jelezve, hogy nagyon nem érek semmit Onew felügyeletével.

- Majd megtanulsz csendben lenni, ha nem akarsz lebukni - mondta tárgyilagosan  - Amúgy érzel valamit? - nyúlt át a fejemen.

- Izé, te beteg vagy - röhögtem.

- De most komolyan.

- Nem. Nem érzek semmit - ráztam meg a fejem.

- Ez furcsa, mert én érzem, hogy hideg vagy. Mondjuk, jobb, mintha meleg lennél. Téli gyerekként a hideget jobban bírom - Jinki felállt, majd a már megterített asztalhoz sétált, ahol Jungkook izgatottan idegesítette Aront azzal a szöveggel, hogy Egyiptomba megy.

- Jonghyun hozd ide a vastag ragasztót és ollót, kérlek - nézett a lépcső felé, amin az említett sétált le. Honnan tudta, hogy ő volt az?

- Tessék, minek kell? - adta a nyomozó kezébe.

- Mert beragasztom Süti száját - fordult vissza a gyerekhez, aki nyelt egy nagyot, és elhallgatott.

- Szerencsétlen kissrác - kacagott Key, miközben gyorsan tálalt.

- Sokkal jobb ez a csend - Aron vigyorogva egyetértett a szőke fiúval. Közben összegyűlt a csapat is. Taemin természetesen maradt fenn. Most nem tudom pontosan, hogy ivott-e, vagy csak aludt, mindenesetre megértettem őt.

- Nem akarok holnap repülni - törtem meg Aron kedvenc csendjét, ami számomra inkább unalmas volt.

- Nekem sem a kedvencem, de megér ennyit - vigyorgott teli szájjal Rexi.

- A jegyeket első osztályra vettem. Taemin, Kai és én ülünk egymás mellett, a többiek egy sorral hátrébb, ha Kai nem bírná befogni. Talán nem bukunk le - egyeztette az ülésrendet Papi, kedves volt tőle, hogy nem Sehunék nyakán ültünk. Bele sem mertem gondolni abba, hogy Répa mellé üljek. Annyira taszító volt néha, hogy nagyon. Oké, olykor-olykor kedvesnek tűnt, de akkor is haragudtam rá.

- Nem lesz gond, Aron - veregette meg a vállát Jonghyun mosolyogva.

- Hánykor indulunk? - Key alig észrevehetően fordította Aron felé a fejét.

- Szerintem háromra hívok taxit. Ötkor megy a gép.

- Rendben. Akkor hogyan adjuk le az állatokat? Yeri jön ide, vagy gyorsan kidobjuk náluk? Útba esik a reptér fele a lakás, és biztosan lejön az állatokért - fontoskodott Sütike.

- Szerintem bedobjuk hozzájuk, éjjel nem ajánlatos kint mászkálni egy fiatal lánynak - aggodalmaskodott Eli. Na ja, mi fiatalok már csak tudtuk, hogy mi folyik éjfél és öt óra között az utcákon. Holtrészegen, beszívva bulizni, majd belekötni mindenkibe. Én nem voltam ilyen, de ismertem embereket, akik igen.

- Van benne valami - bólintott Jonghyun is.

- Legyen így - biccentett Csirke, majd Jinkihez fordult - szólj Sehunnek, hogy fél négyre legyen ott. Még be kell csekkolnunk. Kim Minseok fog minket az egyiptomi reptéren várni. Nagykövet, azt hiszem. Meg ott lesz Rómeó és Júlia kettő pont nulla is. Kaptam egy SMS-t, hogy nemsokára indulnak, így gondolom, hamarabb odaérnek, mint mi. Majd valahol ott lesznek, járjunk nyitott szemmel, rendben? - nézett körbe. Mindenki bólogatott.

- Akkor együnk, és menjünk aludni, mert már a nyolc órámat sem aludhatom meg - nyafizott Key, az órára pillantva, ami fél nyolcat mutatott.

- A repülőn bőven kialudhatod magad - húzta magához egy csókra a pasija.

- Már azon is gondolkoztam, hogy le sem fekszem aludni - hisztizett tovább Kulcs.

- Na neeem... akkor egy hisztis házisárkány leszel a reptérig - ellenkezett hevesen Rexi, és még mi is bekapcsolódtunk.

- Rendben, akkor mindenki menjen zuhanyozni és aludni - állt fel Kibum az asztaltól.

- Majd én elmosogatok - pattant fel Jinki, és összeszedte a tányérokat. Szó nélkül hagytuk, hadd dolgozzon. Kyoungjae leült tévézni, Aron felment cicázni, Jonghyun és Key energiatakarékos módon együtt zuhanyozott. Jungkook meg bújta a telefont.

- Aztán megint sikeresen egyedül maradtam a nappaliban, amíg Jinki el nem mosogatott. Utána felmentem Aron szobájába, mivel Onew a kanapén aludt. Nem sok kedvem volt tévézni, de mivel Papi nem szappanoperát tett be, hanem sport adót, ezért nagyjából elviselhetőbbnek láttam azt a maximum hat órát, amit a többiek alvással töltenek.

Sosem voltam nagy sportrajongó, de Don Huannál biztos jobban tetszett ez. Mindenesetre egyre hosszabbak voltak az éjszakák, és néha alig vártam, hogy valaki egész éjjel fenn legyen velem. Mondjuk, már az is jó volt, hogy látható voltam, és mindenkivel tudtam kommunikálni.

Néha már gondolkoztam azon, hogy keresek magamnak egy szellem társat, és befogadom haveromnak. De ezt hülyeségnek találtam. Csak 10 órát kellett maximum kibírnom, ilyenkor pedig általában körbe sétáltam a házat, meg a másfél kilométeres körzetét. Szerencsére mindig tudtam hol a határ Arontól. Olyankor mindig kezdett egy fura érzésem lenni, amit már ismertem, emiatt sosem léptem túl. Most nem csináltam sok dolgot. Csak bámultam a tévét.

- Reggelt - intett hajnali fél kettőkor Kyoungjae, majd felmászott az emeletre felkelteni a többieket. Hát, ma legalább nem kellett unatkoznom annyit.

- Neeeeem - hallottam a szomszéd szobából Kulcs hang is tiltakozását.

- Akkor maradsz itthon nélkülem - fenyegetőzött Jonghyun. Okos egy pasi volt.

- Mi a helyzet, Jongin? - kérdezte mellettem Aron, kómás fejjel.

- Semmi sok, lent megvárlak - mosolyogtam rá, és hagytam, hogy el tudjon készülni.

Taemin és Süti már a bőröndjeiket pakolták a bejárathoz, miközben Eli a bögrékbe töltötte a kávét. Nem viccelek, komolyan bögre volt.

Szerintem mindenki úgy fel lesz pörögve, hogy a gyalogkakukk kismiska lesz hozzájuk képest.

- Nem éri meg ez az egész - nyávogta Jinki, miközben kortyolt egy jó nagyot a kiválasztott bögréjéből. Végül is, három órakor már mindnyájan készen voltak, és pakoltak be a taxikba. Aron utazott velem és Taeminnel egy kocsiban, Jinki, Eli és Jungkook egy másikban, végül Jongkey egy harmadikban.

- Majd ennél a címnél álljanak meg, kérem. Be kell adni az állatokat - mondta Papi a sofőröknek, akik mosolyogva bólogattak. Igen, nekik ez pluszpénz volt.